A 2018-as évben is a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta az egyesület működését.

Népdalkörök, Pávakörök találkozóját tartottunk Mezőberényben

Arany János Őszikék-korszakát idézve, mely egy költői időszak megnyitásával költészete „újravirágzására” teszi a hangsúlyt, a térségi dalkörökkel és pávakörökkel idéztük meg a költőt Mezőberényben, 2017. október 29-én. A rendezvényen Dankó Béla országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket.

Az egyes pávakörök, dalkörök Arany János-feldolgozásainak előadásával készültek, a program zárásaként egy közös szavalással emlékeztünk életművére. Családi kör című versét közösen szavaltuk a résztvevőkkel és a vendégekkel. Összesen 9 csoport érkezett a találkozóra, akik a fellépések után közös ebédet fogyasztottak el. Ezután mulatozás kezdődött, ahol remek hangulatban folyt tovább az éneklés, a tánc. A Mezőberényi Szlovákok Szervezete gasztronómiai bemutatója biztosította finom falatokat.

A program az Arany János Emlékbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósulhatott meg.